Furcsán jó érzés fogott el, amikor beléptem a nappaliba. Egy nyugodt, családias légkör és egy hétköznapi, barátságos srác fogadott. Volt az egészben valami teljesen természetes és eredendően jó. Azt hiszem, pontosan ezekkel a szavakkal jellemezném a 4S Street zenekart is, amelynek énekesével, Alin Nicutával a május 25-i újpesti koncertjük kapcsán beszélgettünk.
Az öttagú 4S Street zenekar 2018-ban alakult Gyergyószentmiklóson. 2019-ben jelent meg első albumuk Fellegvár címmel. Azóta két Petőfi Zenei Díjjal és két Fonogram–Magyar Zenei Díjjal is elismerték munkájukat. Legismertebb daluk, a Mesélek a bornak közel harminchétmilliós megtekintésnél jár.
– Az elmúlt hét évben rengeteg interjú készült veled, veletek, egyre többen kíváncsiak rátok. Nem válik ez egy idő után terhessé? Meddig motiváló?
– Abszolút nem terhes és nem is uncsi, ez hozzá tartozik. Egy dolgot nem szeretek, ha azt érzem, hogy olyannal beszélgetek, akinek igazából fogalma sincs a zenekarról. Legutóbb például a nevünket ejtették angolul, pedig mindenhol hangsúlyozzuk és feliratozva is van, hogy „négyesstreet” vagyunk.
– Igen, én is több verzióba futottam bele. Négyes utca és 4S Street, magyarul és angolul ejtve egyaránt. Amikor ezek a félreértések voltak, nem gondolkodtatok el azon, hogy talán más neve legyen a zenekarnak?
– Hát tudod, ha a lány szép és valaki beleszeret, akkor teljesen mindegy, hogy Cintiának vagy Gizinek hívják.
– Fel tudod idézni esetleg azt az időszakot, amikor már éreztétek, hogy a zenekar sikeres lesz?
– A fiúknak volt egy zenekaruk, én Andorral, a dobossal futottam össze egy kocsmában, ahol mesélte, hogy az enyémhez hasonlóan az ő zenekaruk is felbomlott, innen indult a mi törtnetünk. Még 2018 februárjában Lóri, a szólógitárosunk írt egy üzenetet, amiben felsorolta Magyarország felkapott koncert helyszíneit: A38, Millenáris, Budapest Park és azt mondta, szeretné, ha az a zenekar lennénk, amelyik ezt az utat bejárja, van saját közönsége és dalaikat szeretik az emberek. Minden évben elküldöm neki a képernyőfotót, hogy
„na, tesó, pont ebben a sorrendben valósult meg.”
Mi nem hagytunk ki egy lépcsőfokot sem, mindig akkor mentünk nagyobb helyszínre, amikor már az előzőt megtöltöttük. Ez a legszebb dolog az életben, mert vannak azok a virális előadók, akik kihagynak csomó állomást és sokszor inkább visszafele haladnak. Egyből megcsinálnak mondjuk egy dupla Parkot, úgy, hogy kimaradt az Akvárium Kishall, a hajó, a Kobuci…
– Nyilván zenészként is egész más tapasztalás, egész más élmény megtenni ezt az utat, hiszen minden helyszín és minden közönség más.
– Igen, az úgymond biztonságos közeget mindig a saját koncertjeink jelentik, amikor a közönség kifejezetten miattunk jön, tudják mire jönnek. Az újpestihez hasonló fellépéseink pedig nagyon jó alkalmak arra, hogy olyan emberek is megismerjenek, esetleg megszeressenek minket, akik mondjuk eddig csak a Mesélek a bornak című számunkat hallották, de azt sem feltétlen tudják, hogy az a mienk.
– Ez a dalotok már közel 37 milliós megtekintésnél jár. Mit gondolsz, miért ez a legkedveltebb?
– Nagyon érdekes, hogy a saját közönségünk nem a bort szereti a legjobban, mondjuk egy 1280 fős Akváriumban nem az viszi a prímet. Ennek szerintem az az oka, hogy ahogy előbb is mondtam, mi nem egy virális zenekar vagyunk, ez azt jelenti, hogy nem szeretnénk rátelepedni az emberekre, hanem azt szeretnénk, ha az emberek közelednének hozzánk, mert az egy jóval stabilabb dolog. A bor a mondanivalója által mégis virálissá vált, belemászott a fejekbe, és azt gondolom, ez azért lehet, mert mi, emberek gyávák vagyunk. Sokszor pszichológus kell, hogy bevalljunk valamit magunknak, az a dal pedig konkrétan maga a pszichológus. Mindannyiunkba bele vannak fojtva az érzések és akkor kezdünk bátorodni, amikor hangosan kimondjuk őket, ezt teszi meg ez a dal.
– Azt hiszem, nemcsak a zenének, hanem összességében a művészetnek az a lényege, hogy megfogalmazzon és a maga eszközeivel „kimondjon” olyan dolgokat is, amiket esetleg nem merünk. Nálatok ez mennyire tudatos vagy mennyire zsigeri?
– Se nem tudatos, se nem zsigeri. Nálunk akkor születnek dalok, ha valami történik velünk. Amit a dalokba leírunk, azok megtörténtek. Az a legszebb, hogy akármelyik dalról el tudnám mondani, hogy ki miatt és miért íródott.
– Ezen a szinten már nincs bennetek egyfajta teljesítési kényszer? Ha mondjuk több idő telik el úgy, hogy nem jelenik meg új dal, az nem nyomasztó?
– Ez is egy munka, amit felelősségteljesen kell csinálni, de minket nem hajt senki. Mi nem az az üstökös típusú zenekar vagyunk, aki megjelenik, majd eltűnik, magunkat inkább a Holdhoz hasonlítanám. Szépen, ügyesen kerüljük a Földet, ugyan lassabban, mint egy üstökös, de mindig láthatóak vagyunk. Ha napközben nem is, de valamikor úgyis feltűnünk.
– Ez a fajta gondolkodásbeli és a dalaitokra, klipjeitekre jellemző jó értelemben vett egyszerűség és letisztultság mindnyájatokra jellemző?
– Ez egy közös vonásunk, igen. Annyira egymásra vagyunk már hangolódva, emellett van egy jó stábunk, egy jó menedzsmentünk, a mi feladtunk már tényleg „csak” az, hogy alkossunk, hogy zenéljünk. Azt hiszem, ez a nyugalom és biztonság érződik mindenen, amit csinálunk.
– Nálatok kicsit sem túlzás azt mondani, hogy a zenekar egy második család, hiszen ti együtt is éltek.
– Igen, ahol most beszélgetünk ez a közös nappalink és konyhánk. Együtt PS-ezünk, főzünk, éljük a mindennapjainkat, az elsőn van mindenkinek egy külön szobája, a másodikon pedig a próbatermünk. Sőt a kertben még veteményesünk és kis fóliasátrunk is van. Répát, salátát, dinnyét és paradicsomot is ültettünk.
– Bevallom, ezzel a veteményes dologgal most azért enyhén szólva is megleptél.
– Figyelj, mi ugyanolyan átlagemberek vagyunk, mint bárki más, sőt olykor még olyanabb. Füvet nyírunk, locsolunk, szőnyeget pucolunk és hát igen, zenélünk.
DV