Száz kört, azaz több mint nyolcvan kilométert tett meg a Szilas Futókörön Puskás Máté május 4-én, a Futókörök Napján. Ha a nevét olvasva a heavy metal rajongók most gondolkodóba estek, akkor segítünk kicsit: Máté amellett, hogy versenyszerűen fut, az Iron Maiden legismertebb tribute zenekarának, az Iron Maidnemnek a basszusgitárosa.
– Amikor véget ért a verseny, úgy jöttél le a rekortánról, hogy még csak fáradtnak sem tűntél.
– Megmondom őszintén, hogy én nem szerettem volna ennyit futni, mert edzésnek azért hosszú ez a táv, de annyira jó volt a szervezés és a hangulat, hogy nem tudtam megállni. Az első öt órában tempósabban futottam, aztán visszavettem, így az utolsó húsz kilométeren már nem volt olyan intenzitásom, amitől annyira kimerülhettem volna. Az Újpesti Félmaratonon más lesz a helyzet, ott majd jobban kell nyomni.
– Azért ez finoman szólva sem egy átlagteljesítmény. Mikor és miért lett része a futás az életednek?
– Nagyjából hat éve kezdtem el, az egyik legemlékezetesebb pillanatom az, amikor teljesítettem az első tíz kilométeres futást a Semsey parkban. Ez még 2019-ben volt, aztán amikor bejött a Covid és nem tudtunk koncertezni, többet és többet kezdtem futni, mert kicsit helyettesítette azokat az érzéseket, amiket a színpadon éltem át. Ahogy telt az idő egyre komolyabbá vált, mert egyrészt nagyon jól éreztem tőle magam, másrészt eredményesnek is bizonyultam, így nem volt megállás.
– Nyilván vannak ebben is nehezebb és könnyebb napok. Előfordul, hogy csak a lábad vagy éppen csak az agyad visz?
– Persze, például a leghosszabb futott távom az száz mérföld, körülbelül 161 kilométer volt, amit végig egy olyan flowban futottam, hogy nem kellett magam presszionálni, teljesen könnyedén kigurult, de volt olyan is, amikor sajnos sok óra után már keményen kellett küzdenem mindegy egyes lépésnél.
– Azért a zenélés és a hosszútávfutás más-más életmódot jelent. Hogy hatnak egymásra? Hogy összeegyeztethetőek?
– Ezt a két dolgot annyira nem egyszerű összehozni. Akadnak ütközések, mert a legtöbb koncertünk külföldön van, nagyon sokat járunk például Németországba. Ami nálam a futással nagyon megváltozott, hogy koncert után már nem bulizgatok, igyekszem minden alkalmat megragadni, hogy edzhessek is. Például, ha a beállás és a koncert között van idő vagy a fellépés másnapján, még reggeli előtt. Egyébként ez több szempontból is nagyon jó, a futás által már rengeteg érdekes helyet fedeztem fel, amelyekre nem jutottam volna el, ha csak zenélni megyek. Kezdetben azt gondoltam, hogy nehezebb lesz tartani ezt az egyensúlyt, de ahogy egyre komolyabb lett a futás és egyre inkább adaptálódott hozzá a szervezetem, azt vettem észre, hogy egyre kevésbé kívánom például az alkoholt. Nagyon jó érzés, hogy az eredményeimmel már másokat is tudok motiválni, sokszor már az énekesünkkel együtt megyünk ki futni.
– Olyannyira motiváló vagy, hogy már futóedzőként is tevékenykedsz és a tanítványaid is szép sikereket érnek el.
– Már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretnék edzősködni, tavaly kezdtem magam tudatosan képezni és lett egy pár tanítványom is, akikre nagyon büszke vagyok. Március végén az egyikőjük dobogós lett egy 50 kilométeres versenyen, ami rendkívül nagy öröm volt számomra is.
– Említetted, hogy indulsz az Újpesti Félmaratonon is, az év többi részére mik a tervek?
– Most edzés lesz ezerrel, mert augusztusban szeretnék egy 50 kilométeres országos bajnokságra menni, aztán augusztus végén pedig egy hatórás futásra. Emellett fontos, hogy már korábban is sokat futottam egy látássérült sráccal, akivel novemberben majd együtt megyünk a New York-i maratonra, én fogom őt guide-olni. Szóval a terv: futás, futás, futás.
dv.