Kiállításmegnyitóval indul a hét

Június 16. 18.00: Leonardo szabadiskola – Képzelet és valóság – Ifjúsági Ház

A Leonardo Szabadiskola vagy Képzőművészkör 2003-ban alakult meg. Az első időkben Újpesten működött 3 helyen is. Sikeres lett. A célja az volt, hogy a rajz, festés iránt érdeklődő fiatalokat, időseket, mindenféle korosztályt összefogjon. Klasszikus értelmű tanítás folyik az alkalmakon, ami heti rendszerességgel zajlik, a kezdetek óta pénteken. Vannak, akiknek ez nagyszerű kikapcsolódás, diákoknak felvételi előkészítő jellegű is lehet. Alapos ismeretek szerzésére törekszünk. Mondhatjuk a kockától az alakrajzig terjedő témákban. Szép csendéleteket rajzolni, festeni. A portrérajzba különösen belemélyedünk.
Megbeszéljük, hogyan lehetne a legjobban megörökíteni egy személyiséget. De modern látásmód kialakítása is cél. Több technika elsajátítása, és a vegyes alkalmazásuk is.
Baráti kör is vagyunk, járunk időnként moziba, kiállításokra. Alkalmanként ünnepre, beszélgetésre jövünk össze. Szeretetteljes légkörben lehet csak alkotni eredményesen. Év közben is lehet csatlakozni. A központi gondolat, hogy hogy jobb együtt alkotni. Leonardo írta: Jobb közösségben rajzolni, festeni, mert ha jobb vagy, szárnyakat ad, ha nem, megpróbálod a többit utolérni! Nagy öröm, hogy magasabb szinten alkotó amatőrökké vagy profikká válnak a tagok.

Június 17. 18.00: Filmklub – Polgár Centrum
Egy anya George W. Bushsal szemben – német film eredeti nyelven, magyar felirattal, 2022. 119 perc

Rendező: Andreas Dresen
Vendég: Dr. Víg Dávid Amnesty International igazgatója
A Németországban élő, csupaszív török háziasszony a rendőrséghez fordul, hogy segítséget kérjen bajba keveredett fiának. A mindvégig optimista, állandóan pörgő Rabiye egyre kétségbeesettebben küzd az igazáért, és megnyeri segítségül az empatikus ügyvédet, Bernhard Dockét is. A folyamatosan beszélő, mindenkiről gondoskodni vágyó, tyúkanyószerű nő és a csendes, fanyar humorú ügyvéd furcsa párosa Brémából egészen Washingtonig eljut, hogy személyesen George W. Busht szembesítsék az igazságtalan helyzettel. Egy rendkívüli nő története, akiből a történelmi események valódi hőst faragtak. Igaz történet nyomán!

Június 21. 15.00: Függöny előtt, függöny mögött – Ifjúsági Ház

Az Ifjúsági Házban működő Őze Lajos Művészeti Iskola színjátszó csoportjainak műsora.
Belépő: ingyenes, regisztrációhoz kötött
Információ: Pacziga Linda, pacziga.linda@ujkk.hu

Június 21. 19.00: Shadows Magic Band Zenekar

A Shadows Magic Band hosszú múltra tekint vissza, de a jelenlegi felállásban 2019-óta játszanak együtt a tagok.
Műsoruk jelentős részét a néhai „The Shadows együttes” számai teszik ki a 60-as–70-es évekből. Ebből adódóan stílusuk instrumentális gitárzene, de a közönség igénye szerint szívesen játszanak korabeli énekes számokat is, valamint ezek gitárzenére való feldolgozását.
Repertoárjukat úgy állítják össze, hogy jó hangulatú, táncos rendezvény részesei lehessenek azok, akik koncertjeikre ellátogatnak. A hangulatos esteken kívül szívesen vállalnak fellépéseket egyéb rendezvényeken és nyári fesztiválokon egyaránt.
Belépő: 3000 Ft