Az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda júniusban is több ingyenes, regisztrációhoz kötött programmal várja azokat, akik szeretnének tudatosabban figyelni testi-lelki egészségükre. A hónap során önismereti, mozgásos, életmódváltást támogató és mentális jóllétet erősítő foglalkozások is indulnak. Június 4-én 14 órakor kezdődik az Önismereti kóstoló, amely biztonságos és támogató közegben kínál lehetőséget arra, hogy a résztvevők elmélyüljenek önmagukban, és jobban rálássanak belső folyamataikra. A
Újpesten idén is különleges hangulat költözik a Szent István térre, ahol a Gyereknap a közös élményekről, a zenéről és a felszabadult játékról szól majd. A program már reggel 9-kor egy látványos időutazással indul, ugyanis a hagyományokhoz hűen idén is veterán autó bemutató várja az érkezőket, ahol a klasszikus járművek nemcsak nosztalgiát, hanem igazi rácsodálkozást is hoznak. 10:30-kor a JaMese gyerekkoncert
Újpest idén is csatlakozik a Futókörök Napjához, ahol minden megtett kör egy közös történet része lesz. A lényege egyszerű, mégis erős: egy kijelölt napon az ország futópályáin minden megtett kör számít. Nem az idő, nem a tempó, hanem a közösen összegyűjtött kilométerek adják az esemény igazi értékét. Van, aki kocogva érkezik, más sétálva, gyerekekkel vagy barátokkal – a pálya ilyenkor
Szülői szorongásokról tabuk nélkül, megoldásokról őszintén Folytatódik a Szülői Akadémia: 2026. január 19-én érkezik az év első alkalma, amely a Újpesti Felhőn Szállók program keretében, a Család- és Gyermekjóléti Központ közreműködésével hívja közös gondolkodásra a szülőket. A januári esemény középpontjában a szülői szorongás, a krónikus stressz és azok családra gyakorolt – gyakran láthatatlan – hatásai állnak. Régen a túléléshez futni
Az ünnepek közeledtével mindannyiunkban erősebben él a vágy, hogy adjunk valami fontosat — nemcsak szeretteinknek, hanem azoknak is, akiknek talán egész évben kevesebb jut a gondoskodásból. Újpesten hagyománnyá vált, hogy decemberben közösen teszünk azért, hogy minél több gyermek arcára kerüljön mosoly, és minél több család érezze: nincs egyedül. Idén újra megnyílt az Újpesti Adventi Ajándékgyár, ahol várják azokat a cipősdobozba
Városunkban egymást érik a kulturális programok és szabadtéri rendezvények, miközben kiemelt szerepet kap a mentális egészség megőrzése és a hatékony segítségnyújtási rendszer kialakítása. A témáról Bedő Katával, a város kultúráért felelős alpolgármesterével beszélgettünk. – Valahogy a szokottnál is gyorsabban telik ez az év. Önnek is? – Igen, éppen csak belekezdtünk a nyárba és máris az adventi vásárra készülünk. Büszkén mondhatom,
Operettgálával köszönti Újpest Önkormányzata a szépkorúakat az idősek világnapja alkalmából a Szent István téren. A szeptember 26-án 17 órakor kezdődő gálaest során a magyar operett műfajának legismertebb és legkedveltebb dallamai csendülnek fel, a műfaj kiválóságainak előadásában. A rendezvény sztárvendégei: a Kossuth-díjas Oszvald Marika, az operett koronázatlan királynője, Fischl Mónika, a Budapesti Operettszínház elismert szólistája, Domoszlai Sándor, a romantikus tenor szerepek
Október 13-án nosztalgikus hangulattal és vidámsággal telik meg az UP Újpesti Rendezvénytér színházterme. A Poénra fel! című kabaréval érkezik Cseke Katinka, Zsiga László és Várkonyi András. A „Poénra fel!” nem csupán egy vígjáték, hanem valódi közösségi élmény. A színészek folyamatosan bevonják a közönséget, a spontán pillanatok pedig minden előadást egyedivé és megismételhetetlenné tesznek. „Az az igazság, hogy amit most csinálunk,
Szeptember 12. és 14. között nyolcadik alkalommal rendezik meg Újpest népszerű borfesztiválját, az Újpesti Borvíkendet, ami mára a kerület legkedveltebb gasztronómiai és kulturális eseményévé nőtte ki magát. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a hazai borkultúrát a látogatókhoz, miközben lehetőséget ad a nagyobb borászatok mellett a kisebb pincészeteknek arra, hogy bemutassák különleges tételeiket. Idén nem kevesebb, mint 30 borászat képviseli
Egy szúrás és egy óra. Ennyi kell ahhoz, hogy akár három ember életét is megmenthessük. Az Újpesti Városnapok keretében ismét lesz lehetőség véradásra. Nem helyettesíthető Az emberi vér csak emberi vérrel pótolható, ezért a gyógyító munkában nélkülözhetetlen szerepe van. Bizonyos betegségek, vérvesztéssel járó állapotok emberi vér adása nélkül nem kezelhetők. Sürgősségi ellátáskor, életmentő műtéteknél, szülészeten, ortopédiai műtéteknél és szervátültetéskor is