Egy szúrás és egy óra. Ennyi kell ahhoz, hogy akár három ember életét is megmenthessük. Az Újpesti Városnapok keretében ismét lesz lehetőség véradásra. Nem helyettesíthető Az emberi vér csak emberi vérrel pótolható, ezért a gyógyító munkában nélkülözhetetlen szerepe van. Bizonyos betegségek, vérvesztéssel járó állapotok emberi vér adása nélkül nem kezelhetők. Sürgősségi ellátáskor, életmentő műtéteknél, szülészeten, ortopédiai műtéteknél és szervátültetéskor is
Aktív diákélet, gyors információcsere, közös programok és együttműködés. A nemrégiben létrejött Újpesti Ifjúsági Szervezet (ISZ) legfőbb célja, hogy az Újpesten tanuló diákok ismerjék és támogassák egymást. – Újpesten eddig nem volt középiskolások alkotta szervezet, amely elismerten foglalkozik a diákok véleményével, érdekeivel, úgy gondoltuk, itt az ideje összefogni és változtatni ezen – meséli Vákics Konrád, a szervezet elnöke. – Eleinte csak
Itt a nyári szünet, ilyenkor talán több idő jut kalandozni a képzelet és a varázslatok világában. Ez a kalandozás fontosabb, mint azt elsőre gondolnánk. A mesék szerepéről dr. Susánszky Anna mesepedagógus-meseterapeutával beszélgettünk. Csodálatos világ Aki egyszer megszereti a meséket és az általuk menedéket nyújtó, teljesen más világot, az örökre a rabjuk marad. Egy igazán jó mese – amellett, hogy kikapcsol,
A függőség sosem csak a függőről szól. Mindenkit érint, aki az élet bármely területén kapcsolatban van vele. Aki szereti, aki félti, aki támogatná és aki kétségbeesetten keresi a válaszokat és a megoldásokat. A Drog Stop Budapest Egyesület Útitársak című kiadványa nekik szól. Egy online útikalauz hozzátartozóknak. – A Drog Stop Budapest Egyesület 1992 óta fogadja anonim drogsegélyvonalán az érdeklődők, kipróbálók,
Június 16. 18.00: Leonardo szabadiskola – Képzelet és valóság – Ifjúsági Ház A Leonardo Szabadiskola vagy Képzőművészkör 2003-ban alakult meg. Az első időkben Újpesten működött 3 helyen is. Sikeres lett. A célja az volt, hogy a rajz, festés iránt érdeklődő fiatalokat, időseket, mindenféle korosztályt összefogjon. Klasszikus értelmű tanítás folyik az alkalmakon, ami heti rendszerességgel zajlik, a kezdetek óta pénteken. Vannak,
Melyik az erősebb, a sors vagy az akarat? Ezzel a szinte megválaszolhatatlannak tűnő kérdéssel indul a Kix című magyar dokumentumfilm, amely tavaly ősszel került a nyilvánosság elé és azóta is felkavaró, szomorú valóságával járja az országot, sőt a világot. Június 10-én a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban az Újpesti Felhőn Szállók Program és az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közös szervezésében szociális
Június 11. 16.00: Életmódváltó csoport – Újpesti Egészségfejlesztési Iroda Szeretne egészségesebben élni, de nem tudja, hogyan kezdj bele? Úgy érzi, a munka és a hétköznapi rohanás mellett nehéz odafigyelni a testére és a lelkére is? Itt a lehetőség, hogy szakértői támogatással lépjen egy egészségesebb, energikusabb élet felé! Dietetikus segít abban, hogy mit, mikor és mennyit együnk – diéta nélkül, fenntarthatóan!
Június 2. 17.30: Elsősegély-nyújtási gyakorlati foglalkozás állattartóknak – Brutus Kutyafuttató, Semsey Aladár park A foglalkozást Szlobodnyik Balázs, taktikai elsősegély oktató tartja, aki oktatóbábuk segítségével mutatja meg, mit kell tennünk, ha kedvencünk bajba kerül. A programon való részvétel ingyenes. Június 3. 9.00: Hormonegyensúly a konyhában – Újpesti Egészségközpont 6. emelet Hatalkalmas csoportfoglalkozást indít az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda pajzsmirigyproblémával élőknek. Miről lesz
Május 26. 18.00: Világjáró sorozat Németh Györggyel – UP Újpesti Rendezvénytér Egy különleges utazás, ahol a filmbemutató alkalomhoz illő gitárzenével kezdődik. A Loire-völgye méltán híres és mesébe illő terület, mely a Loire folyó mentén Franciaország középső, illetve nyugati részén helyezkedik el. Fejedelmi vidék, de nem vált volna a világ egyik legnépszerűbb utazási célpontjává, ha partját nem szegélyeznék az itt-ott felbukkanó
Május 20., kedd 18.30: Filmklub – Polgár Centrum Esemény – francia film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2022. 100 perc Rendező: Audrey Diwan Vendég: Antoni Rita Nőkért Egyesület elnöke A ’60-as évek elején járunk, amikor Franciaországban az abortusz még illegális volt. A titokban, gyakran házilag végzett eljárások nemcsak roppant kockázatosak voltak, de börtönt jelenthettek a segítőknek és az anyáknak egyaránt. Az